Használati útmutató a tehetség elpazarlásához.

Az elmúlt  időben (kb. egy évben) kissé elmaradtam a házi feladatommal. Új korszak kezdődött az életemben és fel kellett vennem a ritmusát. És ez annak a hobbimnak a rovására ment, amit talán a legszenvedélyesebben tudtam csinálni valaha: az írásnak. Minél tovább halogattam a dolgot annál kevésbé ment. És végül a lelkes íróból, egy görcsösen küszködő alakká váltam, aki úgy érezte, hogy  két értelmes mondatot sem tud már összerakni. Próbálkozások és ígérgetések sora vette kezdetét, hogy motivációt nyerjek és ,hogy bebizonyítsam magamnak: még képes vagyok arra, hogy gondolataimat tisztán és érthetően adjam át. Mondanom sem kell...nem jártam sok sikerrel. Nem értettem a dolgot, ezért a sokadik próbálkozás után úgy döntöttem, hagyom a nehéz témákat és megpróbálom sorra venni, hogy mit kell tenni ahhoz, hogy egy olyan dolog amit régen szerettél, amiben úgy érezted, hogy a legjobb voltál, kínlódássá és gyötrelemmé váljon. 

  Lássuk mit kell tenned, hogy nemesnek, még  merő jóindulattal sem nevezhető célod elérd:

1.  Soha ne akard kideríteni, hogy valójában miben is vagy jó: Vagy ha mégis, lehetőleg az első akadály után add fel a p*csába! Végül is  a „tehetség” azt jelenti, hogy nem kell küzdeni az adott területen, ugye? Azért hívják tehetségnek...mer' az csak úgy van benned.   
2.  Értékeld le a képességeidet és válassz valami olyan területet ami totál nem az otthonod: Mert hát oké, hiába tudok bonyolult matematikai problémákat megoldani oda meg vissza! Attól nem lesz p*na az ágyamban meg Dan Bilzerian a szomszédomban. Hisz' lássuk be, az nem annyira menő mint rocksztárnak lenni és gitározni. Ezért elkezdek valami olyan dologgal foglalkozni ami annyira látványos és király, hogy az emberek  felkapják rá  a fejüket, pl. slam poetryzni….( kár, hogy a számokkal ellentétben a rímekhez viszont nem értesz, ami újabb kudarcokat szül és újabb önértékelési gondokhoz vezethet.) 
3.   Elégedj meg magaddal: Szépen énekelsz? Jól írsz? Kicsi korodban aszonták rád Bözsi nénéék, hogy tehetséges vagy és sokra viheted egyszer?  Vagy talán csak b***tak megmondani az igazat arról, hogy cefet szarul orgonálsz és elhitted magadról, hogy te vagy az új Liszt Ferenc, ezért úgy vered a billentyűket, hogy még a MOSZAD is levadászna mint Fritz háborús bűnöst? Nos, akkor nem kell már semmit sem tenned, hiszen feljutottál tehetséged legmagasabbik fokára, és valószínű, hogy 20 év kihagyás után , minden nemű  gyakorlás nélkül is, ugyanúgy menni fog minden, mint anno fénykorodban. Hiszen ez olyan mint a biciklizés….csak kerekek nélkül. 
4.  Mindig legyen egy jó kifogásod, hogy” ma éppen miért nem”:  Pató Pál úr is megmondta, hogy „  ej, ráérünk arra még!” Szóval, nyugtatgasd magad azzal, hogy "olyan szép időnk van inkább kimegyek a barátaimmal,de holnap tuti bele kezdek!" Vagy "éppen fial a macska és menni kell nézni ahogy csórikám szenved, de holnap biztosan gyakorolni fogok!"Vagy "csúnyán néztek rám az utcán, ezért ma inkább nem csinálok semmi olyat ami közelebb vinne ahhoz, hogy alkothassak valami maradandót!" Csináld  ezt addig, hogy kifuss abból az időből amit arra szánhatnál, hogy azzá válhass aki mindig is lenni akartál és végül eljuss arra a pontra, hogy  már abban is kezdj kétkedni, hogy  értettél-e valamihez egyáltalán  valaha!
5.           Hallgass azokra akik a legjobban lehúznak téged: Hiszen ők jobban tudják, hogy te ki is vagy valójában! És jobban is ismernek téged, mint te magadat! Végül is, nincs csodásabb mint egy rakás olyan ember véleményére adni akik rohadtul nem  értik a motivációdat és csak beléd akarnak rúgni. Hiszen nyilván igazuk van mert beigazolják a legnagyobb félelmedet: hogy tehetségtelen vagy.
6.           Ne fogadj el segítséget: Fontos, hogy elhidd:nincs szükséged segítségre! Hiszen ettől vagy tehetséges és látnoki zseni. Hagyd, hogy a különlegesség érzeted vigyen előre a büszkeségeddel karöltve! Mert hát Picassonak se mondták meg, hogy hogyan fogja az ecsetet.
7.           Hagyd ki a nagy lehetőségeket: Fontos, hogy ne próbálj meg előre lépni! Rettenj meg attól, hogy valaki lát benned fantáziát, hiszen ha nem jön be a dolog akkor elbuksz. És mint tudjuk, jobb egy percig gyáva hősnek lenni, mint hősi halottnak örökké. 
8.           Legyél irigy mindenkire: Ebből híres író lett, a másikból meg híres zenész! Ennek van egy rakás nője, te meg valószínűleg egyedül fogsz kimúlni ha nem alkotsz valami nagyot. Fontos, hogy elhidd, hogy mindenki olyan hangyafasznyi motivációval kezeli a tehetségét mint te!Nyilván nem dolgoztak meg azért, hogy valamilyen formában elismerjék őket. Hiszen egyértelmű,hogy  az egész csak úgy lett valahonnan. 
9.             Ne cselekedj hanem csak álmodozz:Legyél lusta tenni azért, hogy azok közé kerülj akiket annyira irigyelsz! Inkább álmodozz arról, hogy egyszer olyan elismert leszel mint ők, az nem kerül annyi energiába és egy percig legalább boldog vagy, hiszen veled a világ csúnyán elbánt. Nem tudsz kiteljesedni, hiszen az  problémákkal  jár. És mint tudjuk, a probléma  az nem jó. 
10.          Add fel az egészet: Hagyd magad kárba veszni és irányítani!Ne legyenek álmaid, mert az álmok a gyerekeknek valók. Sajnáltasd magad orrba-szájba és hangoztasd, hogy : „én amúgy tehetséges vagyok!” …majd halkan tedd hozzá, hogy a többiek ne hallják: „meg lusta.”, „gyáva”,”pesszimista” meg egy rakás olyan jelző ami akkor jut már eszedbe amikor már nincsen egy szikrányi reményed sem arra, hogy változtass. Mert később mennyivel jobb lesz keseregni úgy az unokáknak, hogy „bezzeg bennem mennyi vágy és álom volt ameddig szerte nem foszlottak a rideg idő csontos ujjai közt!.”-közben meg valójában meg sem próbáltad igazán.
     Plusz 11. Egy percig se hidd, hogy az egésznek van bármi értelme: Mert hát, végül is egy ötlet attól lesz működőképes, hogy az  sem hisz benne aki kitalálta. Csak tudod, nem hiszem, hogy sokan úgy csinálják, hogy kiraknak a falra  egy bazi nagy motivációs posztert a következő felirattal: „ MEG TUDOD CSINÁLNI! ( De minek?)

Íme, ezek voltak azok a pontok, amiken az emberek egy része áthalad addig,hogy végül ne akarjanak  csinálni az ég világon semmit. Az élet minden területén vannak mélypontok és fontos, hogy megértsük: az esetek nagy részében csakis rajtunk múlik, hogy azok meddig tartanak. 

A zene mindenkié! - szubkultúrák örök-(hiábavaló) harca

       "Oh, zene! Te csodás, fenséges ajándék amit egy ember a másiknak adhat! Te, aki oly' sokszínű vagy! Életre keltesz testet, s fantáziát! Elviselhetővé teszel nappalt és éjt! Mit tettünk veled? S' te, mit tettél velünk? "- nos, eddig költöm és nem tovább ezt a drámai zöngeményt, mert konkrétan az agyam felrobban tőle. Gondolom a szemfülesebb olvasók már egyből levették, hogy miről lesz szó, aki meg még mindig pufferel annak megsúgom. :A zenéről, igen arról a valamiről ott a telefonodon, tudod az az Mp3 fájl, 192 kb/s ( vagy több vagy kevesebb ;) )  tömörítéssel amit tegnap este loptál le youtube-ról! 

 Szóval róla, vagy nem is, inkább azokról az emberekről akik egy-egy műfaj zászlaja alatt ütnek tanyát és ezzel párhuzamosan verik agyon a zászló rúddal azokat, akik nem azt a stílust követik mint ők. Láthatunk majd pozitív és negatív példákat, embereket és emberszabásúakat akiket csak azért fogadott be a társadalom mert más környezetben már megették volna őket a ragadozók. 

(forrás: internet, és nem, nem lesz több kép Taylor Momsen fenekéről!) 

A sztori menete a következő alcímek alapján folyik majd: 

1. Rajongóvá válás / betagozódás szubkultúrába vagy szubkultúrákba.
2. Lelkesedés és látókör tágítás.( avagy, " ez nem egy korszak, hanem az életem" )
3. Belső ellentétek avagy " családi viták és tanítások"
4. Megismerkedés más szubkultúrákkal a saját szubkultúrád szemüvegén keresztül avagy "Jézusom miezaszar?"
5. "Törzsi háborúk" ( I was born in the wrong generation )
6. "Jé! Ez nem szar!"- ismerkedés más szubkultúrákkal. (II.rész.)

Figyelmeztetés! A korszakok közt nincs éles határ, tehát egymásba is nyúlhatnak! Sok minden történhet egyszerre! 

1. Rajongóvá válás / betagozódás szubkultúrába vagy szubkultúrákba 

   Fontos az elején letisztázni, hogy mi is az a szubkultúra. Nos, öreg haverom, Wikipédia szerint így értelmezhető ez a fogalom a legkönnyebben: 

" A szubkultúra a társadalom egy csoportjára jellemző szokások, szabályok, meggyőződések rendszere, mely speciális értékrendhez kötődik, a többségi társadalomtól eltérő kulturális jegyeket is hordoz."- valamint, egyéni körülményekhez kapcsolódik és sajátos öltözködése és nyelvezete is kialakulhat. Röviden ennyi lenne.

    De miért is fontos ez egyáltalán? Minden ember az életét korszakokban éli le, ez  a vad fikaevő korszaktól kezdve a rossz fiú/ rossz lány korszakig bezárólag bármit jelenthet. Ez a nagy útkeresés, amikor az ember egyedül van, kezdi magát megismerni, eszméket és életérzéseket sajátít el és anyuci szoknyája helyett már egy zászlót szorongat, rajta egy bazi nagy halálfejjel és egy " Thrash or Die! " felirattal. Megnöveszti a haját vagy éppen neon zöld taréjt csináltat magának.Láncokat vagy fullcapet kezd el hordani. Koncertekre jár vagy diszkóba és éli a lázadók vagy mainstream létformák életét.( Igazából tökmindegy, lényeg, hogy bosszantsa vele az ősöket valamennyire) Ha megunta, akkor pedig vált és keres egy másik identitást amivel úgy érzi, hogy azonosulni tud. Ezért van, hogy Toncsika aki épphogy betöltötte a tizennegyedik élet évét, és érdeklődni kezdett a fiúk iránt, egyből rátalált Petikére az iskola faszagyerekére aki amúgy a demokratikusan megválasztott "helyibasszájba" is egyben. Petike ........................( ide kéretik beilleszteni a kívánt stílust) hallgat, hordja a stílusának megfelelő ruhát, a megfelelő szlenget használja és a baráti köre is hozzá hasonlókból áll. 

 Toncsika fel akarja kelteni az érdeklődését, ezért elkezdi azt a zenét hallgatni amit Petike és ugyan azt az öltözködési és viselkedési formát is elsajátítja. Így lesz Toncsiból egyik napról a másikra  repper/metálos/vizigót/csellista/fogtündér stb.- és most jön a példa fontos része. 

  Toncsika rájön, hogy Petike egy  faszparaszt és nem akar vele semmilyen szinten közösséget vállalni. Keres valaki mást és felveszi annak a stílusát. És ez így folytatódik addig a pontig, ameddig Toncsika rájön, hogy ki is ő valójában. 

  Jó, tudom-tudom...sarkos példa! De ez is egy módja annak, hogy bemutassam milyen az ha valaki úgy cserélgeti az identitását, mint én az alsógatyámat. Ezt a pszichológia nagyon találóan identitás-zavarnak nevezi ( nem összekeverendő a nemi-identitás zavarral ) és az énkép bizonyos fokú összetörésével jár ami arra készteti az embert, hogy változtasson. És igazából a  tudat alatt történő, valahová tartozás igényét kívánja ezzel enyhíteni, ami egy ősi evolúciós ösztön. Régen ez egy törzset jelentett, vagy  csapatot. Ma már az adott személyiségnek megfelelő felfogást és társaságot jelenti. 

  Egy hülye példa: ha boldog vagy, nem fogsz depressziósokkal lógni és úgy viselkedni mint egy depressziós, hanem boldog és vidám társaságot keresel magadnak, akikben a legtöbb közös pontot véled megtalálni.

 Persze ez a dolog rendkívül árnyalt, és nem is akarom ennek a lelki okait tovább firtatni, hogy ki, minek a hatására lesz például metálos vagy repper. Annyit mondhatok, hogy  az én esetemben minden az időzítésen múlott első sorban és csak másod sorban a lelkieken. Ha akkor, nem a metal vagy rock zene talál meg hanem a dubstep vagy a rap akkor ma valószínűleg nem rendelkeznék rockeri múlttal. 

Ez eddig oké, de hogyan jön ide a zene? 

A zene kapocs. Kapocs az egyén és a világ között. És bele se gondolnánk, hogy mennyire összetett. Az ember a belső világát vetíti ki vele a világra úgy, hogy közben abból a világból merít amelyikre az egyén a belső világát vetíti ki. (hehe) Reakció magára a reakcióra. Mondhatnám, hogy a tükör tükre. A világot egy olyan perspektívából adja vissza és úgy teszi láthatóvá, hogy olyanhoz is eljusson az üzenete aki amúgy nem birtokolja az adott látásmódot. Példa: a nyolcadik kerületben MC Dezső, a hobbi repper kiadja a " Sz@r az élet a gettóban" című lemezét...a szülei elváltak, rossz társaságba keveredett stb. A dalai javarészt költői túlzások tömkelege de van benne némi igazság mag. Fogós zene és korrekt a szöveg is.(Fogjuk rá, na !)

 Szóval, megjelenik a lemez. Megveszi Tomi valahol egy lemezboltban mert ő szereti az ilyesmi zenét. Noha a fele élete nem olyan zűrös mint Dezsőé. Viszont neki tetszik, hogy Dezső mennyire megmondja a tutit és pluszba még az anyjáékat is idegesíti ezzel. 

 Tominak van egy 13 éves kis testvére. Mindent meghallgat ami nagyjából tetszik neki. Nincs komoly érdeklődése a muzsika iránt mert úgy van vele, hogy nem fontos. Ám a bátyjának feltűnik, hogy az öccse hellyel-közel olyan zenét hallgat mint ő, viszont hallgat olyat is amitől Tomi füle ketté áll, ezért Tomi úgy dönt, hogy elkezdi nevelni az öccsét, odaadja a neki a MC Dezső lemezt, hogy "ezt hallgasd meg, b@szott jó! "

A kis öcsi pedig úgy van vele, hogy nagyot nem tévedhet a bátyja, ezért meghallgatja és az iskolában is mindenki az ilyesmi zenéket nyomja, így nem csak a testvérével lesz közös pontja hanem a közösséggel is ahova jár. 

 Így hát, el kezdi hallgatni és egyben megélni a zenét. 

(megjegyzés: a példa csak szemléltetés, de nagyjából így működik. Valakinek a szülei mutogatnak zenéket, valakinek a haverjai vagy testvére, mindenesetre a környezetnek nagy szerepe van abban,hogy milyen behatások formálják az ember ízlését.) 

Valahol itt kell lennie a vízválasztónak a puszta zene szeretet és a szubkultúrába való betagozódás között...

  Hogy miért? Nos, mert vannak emberek akik szeretik az XY műfajt, ám nem olyan rajongók akiknek mindene az adott stílus, nem nagyon érdekli őket a zenéjük kialakulása, filozófiája stb., hanem szimplán csak műkedvelők. 

Igaz, ezek az emberek sem mentesek a sznobizmustól és előítéletektől, ám nem is kezelik mély vallásossággal a szeretett zenéjüket. Főleg divat orientáltak. Stílust tekintve nem igazán látszik rajtuk bármi olyan  ami például a rockert vagy a rappert azzá teszi amivé. Nem kötik őket stílus láncok, ha akarnak kedvükre változtatnak. 

  A szubkultúrába való beállás már kicsit másabb, mert nem tesz stílusilag "semlegessé". Aki vállalja egy adott makrotársadalom ideológiáját és elkezd bizonyos elveket vallani akkor önként vállal bizonyos íratlan szabályokat, azért mert megtalálja benne magát,és a kapcsot a világhoz. 

Íme egy személyes példa : kezdetben csak egy zenekart hallgattam, max kettőt, majd annyira elkezdett érdekelni a dolog komolyabban is elkezdtem foglalkozni vele. Faltam a zenéket, úgy éreztem ez az én utam és ezt vállalnom kell és meg kell mutatnom, hogy ki vagyok én és, hogy mi alapján vagyok más mint a többi ember. Megtaláltam egy "szélsőséges",ám igényes zenét amivel ezt a legjobban ki tudtam fejezni. Megnövesztettem a hajam, magazinokat járattam és azokból növeltem a rálátásom erre a témára. Csoportokban vitáztam, szereztem embereket akiket ugyanaz hajtott mint engem. Posztereket tettem a szobám falára és úgy terjesztettem a meggyőződésem mint, Maca néni a náthát egy hideg téli délutánon. És az volt az első elvem, hogy elhittem, hogy számkivetett vagyok és lenéznek amiért nekem más tetszik. Gondoltam ezt bő hat éve...pedig valójában én se nagyon különböztem. Annyi, hogy én sznob módon ítélkeztem némi előismerettel a hátam mögött. 

Egy valamit szentül hittem: Nincs az az isten, hogy olyanokra hasonlítsak akiket nem kedvelek.És rohadtul nem volt mindegy, hogy mit hallgatok. 

                                                     (forrás: internet)

2. Lelkesedés és látókör tágítás (avagy " ez nem egy korszak, hanem az életem" )

  

És ezzel párhuzamosan rejtve ugyan, de elkezdődik a tudat ilyen irányú tágítása. Hirtelen lecserélődik az ember egykor kisgyerek mivolta és mássá alakul. A zene lesz az ember legfőbb és legsérthetetlenebb szentsége. Bárki, aki meg meri szólni az jobban teszi, ha gyors tárcsára teszi a mentőket. Komolyan! Én agyon tudtam volna verni bárkit egy szívlapáttal, aki  be szólt arra, hogy mit hallgatok. ( Erről majd a későbbi fejezetekben) Szóval, az ember legnagyobb éréke az lesz amit hallgat, ezért hatalmas elánnal terjeszteni...párdon, hangsúlyozni kezdi, hogy ő hova tartozik. ( a túlzott hangsúlyozásnak egyébként az is lehet a következménye, hogy  annyira túl játszod magad, hogy  anyád is csak feszülettel simogat meg és szentelt vizet ad neked inni, pulszba  meg áthívja Jenő atyát, hogy elbeszélgessen veled. De ez nagyon ritka.)

 Tehát kezded megmutatni azt, hogy te az adott (esetünkben a rockzenei, azon belül is a metálos) szubkultúrához tartozol. Idővel kezded megunni azokat a zenéket amiket hallgatsz, nem azért mert rosszak lesznek, simán csak azért mert már hányinger kerülget annyit hallgattad őket. Ezzel kezdődik az a típusú terjeszkedés amitől még a Római Birodalom is dob egy hátast. Az ember elkezd aktuális kedvenceket gyűjteni, amik a lefutási idő után mennek az agy lexikon részébe az előadó  teljes diszkográfiájával együtt, egy esetleges társalgás vagy csajozás/pasizás esetén bevethető információként. ( Igen, a zenével lehet nőzni! Nem, a gombelem gyűjteménnyel már nem!) De felhasználható mentális péniszméregetésnél, hogy bizonyítsd, hogy te olyan trú rajongó vagy, hogy te  nem dolgoznál egy előadónak sem, hanem fordítva. 

Ezzel párhuzamosan és folyamatosan megy a koncert, valamint a kedvenc előadók összes mörcs cuccának felkutatása.Fellépések tekintetében a Pesti koncerttől kezdve a Pilisbüdösi falunapig. Mörcs cuccoknál meg a pólótól kezdve a hűtőmágnesen át a dedikált kutyaszarig minden jöhet. 

  Aztán amikor anyád rádszól, hogy fogd vissza magad, mert már az örökségedet költöd el a sokadik cuccodra amit minek veszel meg hisz' úgyis KINÖVÖD a zenebuzulásoddal együtt!- igen, ez az a mondat ami beindítja az USA és az egykori Szovjetunió összes atomsilóját, végzetes csapást mérve a földanyára. 

"MiazhogyKinőnimutter? Én ilyen vagyok! Ilyennek születtem! És ilyen maradok!"- nos, ha azt nem számoljuk hogy, ezelőtt öt évvel még a micimackóra aludtál el, akkor igen, ennek születtél. Fontos, hogy ne csapd be magad, mint ahogy annyian teszik! Az egészen fehér, néger repper gyerektől kezdve a kis Petikéig akit metálossá válása után már csak "corpsegrinder666"-nak szólíts mert a neten is úgy ismerik, vagy ott van akár a Ricsike akit már csak Dj Neonak hívj, mert ő is elindult a zenei pályán, pusztán lelkesedésből!

(megjegyzés: nincs semmi gond azzal, ha valaki belép egy közösségbe, éppen ellenkezőleg! Csupán ne felejtsük el, hogy honnan indultunk. Ez a későbbi szubkúltúrális életben is fontos lehet!)

                                                           (forrás: internet)

                                                        

3. Belső ellentétek avagy "családi viták és tanítások"

Simán egybe írhattam volna ezt az alcímet a előzővel, de nem teszem. Részben, mert hajlok a mentális mazochizmusra, részben meg azért mert nem minden ponton összeegyeztethető tartalmilag az előző fejezettel. Miért? Lássuk!

Miután az érdeklődésed komolysága, felér már egy hátba rúgással, és nagyjából körvonalazódott zeneileg az ízlésed betonkönnyű sziluettje, na akkor jön el a változás és  formálódás valamivel könnyebb, ám viszontagságos és presztízst nem kímélő korszaka.

Oh, jaaa, hogy te azt hitted, hogy az új családodon belül mindenki szeretni fog? A-a, sőt! A dumát az összetartásról úgy lökd ki a kukába, hogy az se gond ha lángra kap és átlépi a hangsebességet! 

   Jó, ennyire azért nem szar a helyzet, csak kissé felháborító. Vannak ugyanis emberek, akik mint a vallások, úgy terjesztik az igaz hitet. Igaz, ahány vallás annyi féle  "egyetlen örökös igazság van" ,de le van sajnálva! Na de ebbe most ne menjünk bele!Tehát vannak ezek az emberek, és mind-mind egy szubkultúrába tartoznak, és kiépítenek maguk köré egy kisebb hűbéri bázist. Ők egymással szemben állnak, és magukat tartják a legtrúbb metálosnak/reppernek/húsvétinyúlnak stb. Miért? Mert egy rakás olyan előadót vágnak akikről te még a büdös életbe nem hallottál! Érted? Olyan előadók amiket 20 ember ha ismer! Vaaaaaagy ott vannak azok akik olyan előadókat hallgatnak akik még a vezetékes víz elterjedése előtt kezdték az ipart. Ez a két lehetőség van. Nincs több! Vagyis van még egy, ennek a kombinációja, de azoktól az Isten őrizzen!  Összegezve: Trúság= ismeretlenség* N(év) + életkor^2(albumok számával szorozva), tehát akkor leszel igazi .............(műfajt lökj ide) ha minél több ismeretlen és régi előadót vágsz az adott stílusból! Legjobb ha úgy vannak keresztezve mint a szfinx! Félig ember-félig macska! Abba aztán nem köt bele senki! Vagy ha mégis, nevezd nyugodtan egy pózer genyónak, egy divatmajomnak mert nem olyan mint te vagy ! Le van szarva, hogy egyforma a zenei irányultság nagyjából, értsd meg! Ő ellenség! 

Na ez a helyzet a magyar szubkultúrák kb. 70%-val! Csak akkor van közösség, ha az ellenség is közös!

Példa a jobb feldolgozás érdekében: 

• vagy te
• van a kőagyú faszarc
• van egy facebook csoport ahol mindketten tagok vagytok.

alapsztori: Van egy előadó aki a kedvenced. Kirakod a csoportba. Faszarc koma odamegy és rákezd :

-" Mi ez a szar? Ez nem zene! Ilyen sablonos szart, hogy lehet hallgatni? Ez csak egy undorító kópia banda! Emlékszem, 1989-ben volt egy előadó amelyik hamarabb elsütötte ezeket a dolgokat! Ők voltak a legjobbak, te meg nem vagy igazi rocker/repper stb. Rád kell nézni, látszik, hogy csak egy buzi kis divatmajom vagy! Meg különben is, hogy néznek ezek ki ? Mint egy rakás homokos!"- és ehhez hasonló szép megnyilvánulásokkal gazdagodhatunk jobb napokon, eltérő zenei csoportokban. 

Itt hiába érvelsz,hogy nem úgy van az! De az úgy van! Miért? Mert ő megmondta! Szubjektum? Le van szarva! Neki bevérzik a füle ettől a zenétől!- vagy éppen titokban hallgatja, mert azért neki is bejön, de nehogy megtudja bárki is, mert akkor elveszti az év seggfeje- díjat a haverok közt a kocsmában. -ha szerinte az szar akkor az az is marad! De lehet vitát generálni még : életkorból, lemezkollekcióból ( főleg az underground arcoknál van ez a péniszkompenzáció), Roados vagy, Tankcsapdás vagy, hosszú hajad van, rövid hajad van. Nem jársz feketében, feketében jársz. stb. Szóval mindegy mi az , a lényeg, hogy ezek az emberek a saját belső frusztrációjukat levezessék. Nem mindegy ,hogy ScarcityBP-s vagy RTM-es vagy. Mert az egyik szerint az egyik elmebeteg a másik szerint a másik meg ötlettelen. És csak akkor vagy trú repper ha csak az egyiket nyomatod! Nyomathatod mindkettőt, de az egyiket valamivel jobban kell nyomatnod,hogy meglegyen egy olyan balance, amit anno egy gyökkettes IQ-val megáldott baromarc kitalált. 

 És sajnos csoportokba verődve, az ilyen mentalitással megáldott emberek, szítják az ellentétet stíluson belül és azon kívül. Sztereotípiákat adva a másik szájába, hogy a másik mekkora véglény! És ezekre harapnak rá a kezdők is. És alakítják őket ezek a faszkalapok olyanra, amilyenre nekik tetszik. Akarva vagy akaratlanul "katonákat" nevelnek minden oldalon, egy olyan háborúra amit senki sem fog megnyerni, és azok látják a legjobban kárát akik tényleg csak szeretnék élvezni azt a zenét amit választottak. Békés együttélés helyett, csak torz viselkedési mintát "tanulnak". És ezzel nem azt mondom, hogy ne legyen saját véleményük. A saját vélemény alapfeltétele viszont az, hogy: SAJÁT!- nem apu mondta, nem a Jóska a szomszéd presszóban! Hanem te gondolod ki, józanul és előítélet mentesen! Mielőtt valaki rám szólna, hogy mi a hebrákot képzelek magamról, annak mondom: én is voltam kőagyú faszarc. És jé! Kinőttem! Hát nem furcsa ? 

 . 

Mellékzönge :  a sztereotípiák 

Előítéletek és vélemények nem alakulnak ki véletlenül. Ez tény! Viszont amennyit tapasztaltam abból azt szűrtem le, hogy akik sztereotípiákkal jönnek, azok rendkívül tudatlanok.Mármint ebbe az irányba. Semmi előismeretük nincsen, csak az amit az utcán láttak, vagy a tévében mondtak. És ezek nem csordulnak túl a pozitív hangnemtől. Legyen szó bármelyik szubkultúrától. Tekintsünk el a divattól most egy percre. De, ha:

• metálos/ rocker vagy, akkor valószínűleg egy  unintelligens barom vagy, aki a tetejébe még ijesztően és igénytelenül néz ki és tuti, hogy :beképzelt, drogos, sátánista, libsi, kőmagyar, náci, emós stb. is a tetejébe. Ergo, az emberiség selejtje. ( Én egyszer megkaptam a hajam miatt, hogy hívő vagyok meg emós. Na, tessék! Bazz' évekig járom a metalheadség iskoláját  és egy emósig jutok csak az átlag proli szemében. LOL.) 
• repper vagy, akkor valószínűleg egy nagy arcú és ízléstelen kötsög vagy, aki úgy kezeli a nőket mint a tárgyakat, bárkit szarrá versz aki szembe jön veled az utcán. Ja, és természetesen te is egy uccsó narkós vagy, aki úgy öltözködik mint az etnikum.  Ja, meg biztos hülye is vagy a tetejébe. 
• popos vagy, akkor te vagy anyuci pici lánya, akinek mindenki csak a seggét nyalja, olyan buta vagy mint a föld és totál nincs stílusod vagy egyéniséged. Tele vagy dellával és a plázán kívül csak nehezen kapsz levegőt. Komoly dolgokról nem tudsz beszélgetni, csak a szoliról meg a dizsiről és a pasikról. 
• Klasszikus zenét vagy bármilyen komoly műfajt kedvelsz akkor, te egy sznob fasz vagy, aki ráadásul bazi unalmas is. Valószínűleg csak arról tudsz beszélni amiben jártas vagy, hogy kihangsúlyozd a felsőbbrendűséged.
• Elektronikus zene rajongó vagy, akkor valószínűleg te vagy a legrosszabb mind közül. A te zenédben még hangszer sincs. Nem rendelkezel szürkeállománnyal és te is biztos drogos vagy mint atom,de minimum alkesz. Rokonságban állsz a popossal és a repperrel. 

Ilyen,valamint ehhez hasonló sztereotípiák élnek az átlag(alatti) ember fejében. Mert az általánosítás még mindig divat. De miért? Mert ez a legegyszerűbb. Lásd be, ha agyon verne egy izomállat valahol, akiről lerí, hogy mit hallgat akkor te sem vennéd a fáradtságot, hogy megismerd az adott zenei réteg történetét, tagjait, elveit, stb. De mi van akkor ha nincs abúzus? Ezt leginkább a homofóbiához tudnám hasonlítani. Mármint terjedésileg. Valakinek az apja látens meleg volt, ezért ki nem állhatta a melegeket. A fiába pedig ezt nevelte bele, az pedig az ő fiába és így tovább.

 Na, valahogy így terjednek a sztereotípiák. Valakinek volt egy rossz tapasztalata és ezért ezt ráhúzta egy konkrét rétegre. 

 Pedig, azt kell mondjam, hogy a valóság nem ilyen! Igen, vannak segghülye, narkós, unintelligens, sznob stb. emberek mindenhol. De ez nem ok arra, hogy tapló fasz módján ítélkezzünk. Az információ korát éljük, könyörgöm! Nézz már utána fansiteokon a dolgoknak és csak utána járjon a szád! Ha meg nem tetszik, akkor meg nem kötelező hallgatni az adott zenét. Ilyen egyszerű. Mert igenis! Van olyan repper aki úgy szereti a feleségét vagy a barátnőjét , ahogy arról más álmodni se merne. Van popos aki okosabb mint az átlag és van rocker aki józan életet él és rendes ember. És az esetek nagy részében ilyesmikről beszélhetünk, attól a pár kivételtől eltekintve. De az ember a saját önigazolása érdekében mindent megtesz, és csúsztat és ferdít addig ameddig mindenki csak át akarja vágni a másik torkát. 

4.  Megismerkedés más szubkultúrákkal a sajátodén keresztül avagy "Jézusommiezaszar? "

Szóval az embernek kialakul az a bizonyos "trú" korszaka. Innen három féle irányt vehet valaki: 

1. Bent ragad és onnantól kezdve game over annak aki mást hallgat. 
2. Bent ragad de megtanulja elfogadni, hogy nem csak egy féle zaj van amit lehet nyomatni.Nem nagyon érdekli, hogy ki mit hallgat. Elfogadja, hogy vannak eltérő vélemények is ebben a nyamvadt világban. 
3. Bent marad, de nem  kulcsolja be maga után az ajtót ha más műfajokról van szó. Kilép a trúságból és halad a saját maga választott színesebb ösvényen.  Örökre megmarad a kedvenc zenéjének a rabjaként,de nem vet meg  más zenéket sem. 

   Röviden ennyi. Nos, a második és a harmadik opció a kedvezőbb arra, hogy ne legyél potenciális közutálati játékszer. De eddig hosszú az út, lássuk a következő állomását annak az egyed fejlődésnek aminek a csúcsán megvalósul az a bizonyos egyensúly, amitől mindenki jobban érzi magát.

   Tehát, beléptünk egy szubkultúrába és megvívtuk a saját kis klán-háborúinkat. Hatással voltak ránk a világ leggyűlöletesebb idiótái és ezzel mentálisan rabosítottuk magunkat annak érdekében, hogy elfogadjanak minket abban a közegben ahová tartozni akarunk. Háttér tudás nélkül kezdünk ítélkezni mert ezt kívánja a falka-törvénye. 

 De miből is áll ez? Személyes példák következnek: 

 Régebben megvetettem minden zenét, amiben akár csak egy elektronikus hangot is hallottam vagy populárisabb volt annál a mércénél amit felhúztam magamnak. Ezt a mércét aztán úgy tologattam,hogy mindenhogy én kerüljek ki kedvezően a felmerülő morális kérdésekben. Sok embert kergettem el magam mellől emiatt a hozzáállásom miatt. 

 Ha meghallottam, hogy valaki más zenét hallgat mint én akkor egyből bekapcsolt a "kurvaéletbekapcsoldkieztaszartderögtön"-mód a fejemben. Na, nem mintha más reakciókat kaptam volna amikor én mutogattam zenéket. Lehettem volna én az okosabb, helyette bele állam abba a harcba amit senki sem nyer meg. Sőt, egyedül én csináltam ebből nagy ügyet, mások csak az alapot adták annak, hogy nekem álljon feljebb. És attól, hogy görcsösen ragaszkodtam a saját igazamhoz egyedibb lettem? Papíron talán, a valóságban viszont egész más volt a helyzet. Ugyanolyan voltam akár a többi stílusombeli. 

Fun fact: ha úgy döntesz, hogy nem állsz be a sorba amit a média diktál, attól még ugyanúgy beállsz egy sorba. Mégpedig azokéba akik nem állnak be a sorba,de igazából ott is ugyanaz az érdek diktál csak kevésbé közvetlenül. Az egyediség ténye pedig csak azért áll fenn mert a hozzád hasonlókból kevés van a környékeden. Egynemű környezetben te is ugyanolyan vagy. Egy Depeche mode koncerten te is csak egy vagy a sok feketébe öltözött csóka közül, vagy tévednék? :)

  És mi volt a legfőbb érvem? Nos, valami olyasmi ( nem nagyon emlékszem, régen volt), hogy " Ez csak egy értéktelen divat szemét amit a személyiség nélküli robotok hallgatnak. Egy sablonos szar és semmi egyedi nincs benne.És nem szól semmiről!"-most őszintén belegondolva, hát nem voltam éppen érvelő tehetségem csúcsán. Átvettem ezt az elmaradott gondolkodás módot és onnantól kezdve én tökéletesen kényelmesen hátra dőltem, hogy " legalább én megtudom magyarázni, hogy mi miatt utálok xy zenét." Zenei beállítottságomból adódóan én valahol a tápláléklánc csúcsára képzeltem magam, és mély megvetéssel néztem azokra, akikről úgy gondoltam,hogy mély megvetéssel néznek rám. De mi volt a probléma az érvemmel? Tulajdonképpen az, hogy ugyanez elmondható arról a zenéről amit én hallgatok. Ha nem is egészében,de bizonyos pontokon igenis, ugyanúgy rá lehet húzni ezeket az érveket legalább annyira a metálra mint a popra, a rapre és tulajdonképpen minden könnyű zenére. A többi meg már csak azon múlik, hogy mennyire csúsztatunk. 

 "Én határozott vagyok! Vagy mégse? "

   Viszont van egy másik érv is amivel elő szerettem jönni: a popularitás. Az a bizonyos fránya  népszerűség amivel az is gond ha van, na meg az is ha nincs. Miért? Nos ez egy ilyen skizofrén helyzet. Kollektív zenei tudatunk egy része áhítja,hogy kedvelt műfajunk sokan ismerjék, a másik része meg nem, vagy nem úgy ahogy másoknak jó. Mert ha ismerik az viszont  teret adna a "divatrajongóknak", éppen ezért inkább ne legyen mégse ismert az a zene! Najó inkább mégis ismerjék! Várjunk, ne ! Ne ismerje senki, csak aki őszintén szereti! Vagy inkább mégis! Vagy inkább mégse!

Mintha, kissé impotensek lennének bizonyos műfajok rajongói az ilyen téren lévő határozottság terén! A kollektív én egy része azért kiált, hogy igenis kapjon teret közmédiában egy-egy műfaj. Viszont ha ez megtörténik jönnek az olyan szavakkal, hogy "divattá tették" meg "eladták" az adott stílust. 

Konkrét példa? Háthogyaviharbane! Tessék: Sok zene rajongónak sír a szája, hogy a kedvenc zenéjét nem adják a rádiók. (legalábbis itthon) Csak azt a sok szart ami értékelhetetlen és fújj. De! (és erre feltenném anyám fizetését) Amint valóra válna a kívánsága a kedves rajongóknak, onnantól kezdve ők lennének az elsők akik úgy raknák az átkot a rádiós kívánságműsor vezetőjére, hogy ahhoz képest amit a kormány kap szitkot az csak enyhe dorgálásnak tűnne. Konklúzió: ami népszerű az szar. De verjük magunkat, hogy a zenénk igenis több teret érdemel. Miért? Hogy népszerű legyen és azt mondhassuk, hogy szar? Kérdem én. Hol itt a logika? 

                                                   (forrás: internet)

Fun fact: Volt egy érdekes tapasztalatom egy Irie Maffia videó alatt. Egészen pontosan a Zene zeng című szám alatt. Lényeg annyi, hogy azon az albumon amin az a szám is szerepel enyhén "rockosabbra" (istenem, de hányok ettől a szótól) vették a formát és az ott kommentelő nethuszár dísz példány azt taglalta, hogy miért kell most a divat fele menni és teleb*szni a zenét rock elemekkel mert, hogy ettől csak menőbbek akarnak lenni stb. Szóval  nagyjából elmondható, hogy minden stílus a másikat tartja divatnak. Ergo:  nagyjából minden stílusnak ugyanakkora tere van csak senki nem szeret osztozkodni. 

Megjegyzés: Meg amúgy is...ha a vivan menne Tupac vagy a Megadeth vagy bármi! Komolyan azt gondolják egyesek, hogy ettől több követője lenne az adott előadó által képviselt stílusnak? Nos, nem hiszem.Ezzel csak azt érnék el amit eddig is,pár favorit befut a többi meg hajt a sikerért.  Higgyetek nekem, akit érdekel igazán az adott muzsika, az megkeresi a módját, hogy elérje azt. 

5. "Törzsi háborúk" ( I was born in the wrong generation)

  Ebben a fejezetben az elfojtott frusztrációk által generált, és homofób módon terjesztett gyűlölet által keltett, soha véget nem érő, harcokról lesz szó.

 Történetünk ott tart, hogy  felvettük a szubkultúránk fundamentalistáinak elveit, radikalizáltuk magunkat a "level: Expert"-ig és megveregetjük a vállunkat, hogy " Ezaz kölyök, szép volt!".Kiálltunk stílusunk jogaiért, szóban, nyíltan valamint zárt körben. 

 Most pedig jöhet a beavatás: bizonyítsd, hogy méltó vagy arra, hogy ehhez a közösséghez tartozz. A feladat: Vedd kurvára személyes sértésnek ha valaki kritikával illeti a zenédet, vagy akár csak egy  negatívumot is  említ azzal kapcsolatban. Szépen kezdd el bizonygatni, hogy te mekkora vízigót vagy és, hogy menjen az anyukájába azzal az ocsmány zajjal amit ő zenének mer nevezni. FONTOS! Ne törekedj értelmes vitára! Plusz pontokért szidhatod: az anyját, az apját, a busz sofőrt, aki reggel nem gázolta el ezt a szerencsétlent.Folytass meddő vitát minimum egy óráig!

( Kicsit olyan, mintha ezzel azokat védeném akik beszólogatnak másoknak.De ez nem így van! A fenti sorok egy átlag noname kommentelő tudatállapotát jelenítik meg. Legyen szó akármilyen zenéről. Mert ugye az internet világa nem arról híres,hogy inger szegény környezet lenne.)

  Majd miután rájövünk, hogy nem bírunk el napi tíz ilyet, hirtelen arra kezdünk vágyakozni, bárcsak a zenénk hőskorában élhetnénk. Ahol mindenki megért minket! Aha...hogyne. Sajnos rá kell ébrednünk, hogy attól, hogy '84 hiába volt a metal éve, attól még akkor sem volt mindenki metálos, mint ahogy a '90-es években sem volt mindenki repper. A helyezet egy jottányit sem változott, csak az internetnek hála a többi baromsággal együtt, ez is előtérbe került és felerősödött. Régen is voltak olyanok, akik valamilyen belső indíttatásból abban élték ki magukat, hogy kritizálták a másik ember zenei világát. Talán irigységből, talán határozatlanságból fakadóan.

 Hogy honnan indult ez? Nem tudom! Bár nem hiszem, hogy ilyesmit  bárki is tud. Úgy gondolom, amióta az ember két zenei műfajnál többet ismer, azóta megy a rivalizálás stílusokon belül és azokon kívül. Miért? A népszerűségért! Akár szubkultúrán belül, vagy azon túl. Egymást győzködik az emberek, hogy márpedig az a jó amit ők hallgatnak. Csak az a jó kinézet amilyen a sajátjuk. Miért? Mert nem boldogok. A különböző stílusban utazók egy része, igenis kényszernek éli meg azt, hogy ha beállt valahova akkor nem változhat. És ez frusztrációt szül. Erre rátesznek még az olyan mondatok, hogy : " Ha kinövöd akkor sosem voltál az!" vagy " Ez nem egy lázadó korszak hanem az életem!"-komolyan, volt időszak amikor elhittem ezeket a mondatokat,de elegem lett belőle. Ha én nem érzem jól magam egy adott helyzetben akkor változtatok, és nem nyomom el magamban az irigységből fakadó frusztrációmat és vetem rá magam másokra amiért más stílust kedvelve jobban érzik magukat. Nem generálok vitát és nem szólok be azoknak mások mint én. Hanem az élni és élni hagyni elvét követve maximálisan telibe lököm, hogy ki mit hallgat. ( Persze véleményem van, de hé! Kit érdekel, hogy én mit gondolok a One Directionsről.)

Viselkedés nem egyenlő zenei stílus!

  A másik ok, a belső frusztrációk után általában a következő: egy-két ember minősíthetetlen viselkedése és hozzáállása a társadalmi normákhoz.Általában az ilyen helyzetekben alakulnak ki a sztereotípiák. Mert ugye, ha egy darab rocker kiüt mint ligeti kurvát a körhinta, akkor az összes rocker egy tahó fasz lesz. 

 Vagy ha egy repper gyerek beszól az utcán arra, hogy hogyan nézel ki akkor, egyből az összes repper egy stílustalan féreg. 

A fenti fejezetek egyikében írtam  a sztereotípiákról és arról, hogy mennyire nem józan dolog az általánosítás. Na ezért! Mert ezek miatt van az, hogy egy rocker meg egy repper nagy ritkán tud csak elmenni úgy egymás mellett az utcán, hogy ne kötne bele az egyik a másikba. A másik meg vagy okos módon fel sem veszi, vagy becsületbeli ügyként kezelve egy marhaságot beleáll a harcba. 

 És, hogy mit gondolnak ezekről a saját földjükön? Hála égnek, nem sok pozitívat. Már rég nem divat azzal kérkedni, hogy mekkora tahó vagy.Az oka nagyon egyszerű: lejáratod azt az eszmét amit követsz, ezáltal rossz fényt vetsz azokra akik nem akkora seggek mint amilyen te is vagy. 

  Szóval ha nem is a humánusság miatt, de a stílusra védelmére való tekintettel, egyre többen vetik meg azokat akik generálják a háborút. Béke sose lesz. De az ellentétek enyhülni fognak. De csak akkor, ha megtanuljuk azt, hogy nem kell magunkat halál komolyan venni. 

6. "Jé! Ez nem szar!"-ismerkedés más szubkultúrákkal. (II. rész)

Vannak emberek, akik egy idő után megunják, hogy egy szubkultúrában is gyakorlatilag csak az elvárásnak felelnek meg és semmivel sem jobb a helyzet mint négy éve! Ekkor kezdődik meg a félre-félre kacsintgatás. Majd az a bizonyos rádöbbenés. Nem robban fel más zenéktől a füled, nem kapsz hányingert. Sőt! Kifogsz néhány szerethetőt. Megtanulod saját magad irányítani az ízlésedet és hirtelen könnyebbnek érzed a vállaidat.

 A folyamatot egyébként felgyorsíthatja ha környezeted nem steril zeneileg. Mert nyilván, ha nem csak egy féle irányultságú barátaid vannak, akkor máris lesznek olyan behatások amik formálnak téged. 

 És ha szüleid csak egy kicsit is neveltek, akkor kulturáltan el tudod mondani a véleményedet egy-egy zenéről. És ha igazán jó a baráti társaságod, akkor a kedvenc zenéd vagy esetleg stílusod miatt nem fognak kevésbé kedvelni. Rájössz, hogy a repper/rocker/stb. haver is jó arc. 

7. Végszó

    Fontos megjegyezni, hogy a világ azért színes mert nem fekete-fehér. Ahány ember, annyiféle gondolat. A szubkultúrák fontosak. Mert ezek termelik ki az adott műfaj reménységeit, akik miatt maga a stílus nem tűnik el a süllyesztőben. Viszont! Az elmaradott felsőbbrendűségi érzéseket el kell hagynunk. A zene szubjektum. És ha barátaink, ismerőseink ízlését tiszteletben tudjuk tartani, akkor idegen emberekét miért nem? Neked attól nem lesz, sem jobb, se rosszabb ha belekötsz.Csupán leleplezed a saját csőlátásod és frusztrációd.       Nem kell szeretned a másik zenéjét. Nem kell hallgatnod. Viszont ha ő normálisan kezeli a tiéd, akkor az a    minimum, hogy visszakapja azt a tiszteletet.

  Aki pedig az egyedisége kulcsát látja a zenében, annak üzenem: a személyiséged tesz egyedivé,nem pedig a stílus amit követsz.

   De legyél bárki és kövess bármit! Soha ne felejtsd el! Nem csak egyedül te vagy ezen a világon. Légy nyitott! 

                                                                                     Az erő legyen veled! :) 

  

   

  

  

És most hogyan tovább?

  Végzősként ezt a kérdést sokan feltették nekem. A válaszom rá pedig, mindig egy "Tudja a bánat!"-volt. De van az a pont, amikor egy vállrándítás már nem elég és haragosan tekintünk a világra, hogy velünk ugyan jól kicsesztek, és az a kevés motiváció is alábbhagy. Ilyenkor végig vesszük a lehetőségeinket és a kisebbik rosszat választva elindulunk,hogy elbukjunk vagy felemelkedjünk. FIGYELMEZTETÉS: az élet túl komplex, megértése gyakorlatilag lehetetlen,tizenkilenc éves vagyok és éjfél múlt öt perccel. Szóval az itt látott életbölcsességek ezen változók alapján vizsgálandók és kezelendők. A változtatás jogát pedig fenntartom!  

      Mint végzős gimnazista nekem is kijut az utolsó évi hajrákból elég rendesen. Lenyomtam négy évet a sajátos kis gladiátorképzőmben és nem sokára jön a tűzkeresztség, vagyis az érettségi. Hatalmasat fordult velem a világ. Megismertem személyiségem pozitív és kevésbé pozitív oldalát. Aztán azzal a lendülettel  bele is süppedtem önelemzésem mocsarába. Ugyanakkor ezzel  párhuzamosan szemléltem a világot is,  hogyha sikerül kikecmeregnem belsőm  ingoványából akkor tudjam, hogy hova helyezzem el magam benne úgy, sacc per kb. És a világ próbált segíteni? Mondjuk úgy, hogy igen is meg nem is. Csak úgy ontotta magából a kijutási lehetőségeket, szorongásom kísértet-kastélyából. Ám, ami miatt, ezen kijáratok nem jelentettek túl nagy segítséget az amiatt volt, hogy nem ígértek nekem biztos menedéket.
   Nem létezett jó vagy rossz döntés. Csak döntés volt. Annyi ajtón néztem be, amennyi csak szóba jöhetett a lehetőségeimhez mérten. Láttam a kijáratok  mögötti embereket, akik velem ellentétben beléptek az  ajtók egyikén, és most dicsőségesen elfoglalják helyüket a világban. De ugyanakkor, láttam azokat is, akik beleválasztottak és most szenvednek vagy ha más nem, új alternatívák után kutatva kívánnak a csúcsra jutni. Aztán ott voltak azok, akik a két véglet között kínlódnak, tele akadállyal.Róluk most fog kiderülni, hogy jól döntöttek-e. Szóval, ja, ezt tudta nekem segítségként felkínálni a világ. A totális bizonytalanságot. Hát kösz szépen, ez nem szerepelt a szerződésemben! Amikor meg reklamálni akartam, hogy "Csókolom, engem itt kurvásul át tetszettek verni!"- az Élet, fogta régi barátját, Mr.Pofáraesést és azt mondták: " Hé, öreg! Négy éven át kaptad a drótot az előtted járóktól, hogy mit csinálj. De neked egyik füleden be a másikon ki. Örülj, hogy adunk neked valamit."-mondanom se kell.Igazuk volt. De csak részben! Már "mamusz" koromban sem szerettem, ha hülyének néznek és megaláznak. A sorozatos megütközéseim pedig Élettel,- úgy kb. -nyolc éves korom óta rendszeresen előfordulnak. Ismerem már annyira, hogy tudjam, hogy a szivárvány hozzá képest, kifestő egy ovis kezében. Tehát tudom, hogy jó zsarnok módján ad is, meg el is vesz olykor. Most éppen zsarnokoskodó kedvében van. De esküszöm, ha belenyuvadok is ráveszem, hogy adnia kelljen. És adni fog, mert muszáj neki.
   Így tehát megszólaltam: " Már megbocsáss! De nem gondolod, hogy kettőnk közül  te vagy a hülye? Mert mégis milyen az, hogy fogod magad, és amikor haladnék egyenesen előre, te elém állsz bakker, és izomból padlóra küldesz, hogy véletlenül  se azzal tudjak foglalkozni, amivel kéne. Vagy a másik példa...fogod magad és bedobsz olyan helyzetekbe, amik létfontosságúak a további  életemben, aztán tapasztaljam meg azokat is,de figyeljek másra is. Azt már meg sem említem, hogy nagyjából mindent szerencsejáték módján kezelsz. Generálok magamnak elég problémát és  nem mindig  könnyíted meg a megoldásukat. Sőt, általában egy újabb rakás szart zúdítasz a nyakamban, hogy biztos ne unatkozzak. Egy a lényeg: te általában arra vársz, hogy vajon mikor bukok el, hogy megszégyeníthess. Keresztbe akarsz nekem tenni, de még neked legyek hálás? Elvárod, hogy kizárólag magam hibáztassam, ha te úgy raksz mindent össze, hogy első ránézésre tuti úgy tűnjön, hogyha kihagyok valamit  biztos a kudarcom ?"-erre a válasz az volt, hogy ezen mindenki átesik És, hogy ezek a fejlődésemet szolgálják. De egyik helyzet sem olyan nehéz, hogy ne lehessen teljesíteni.
  Na persze! Tök megnyugtató a tudat, hogy nem csak én szopok. Az viszont kevésbé, hogy vannak, akik első ránézésre nem kapnak akkora zakót mint én. De hát  ez van, az élet önmagát igazolja. Azt ugyan elismeri a világ, hogy lehetne jobb is, meg könnyebb is a létezés, de akkor mégis mi értelme lenne az egésznek? Azt hiszem Madách erre írta Az ember tragédiájában: " Ember küzdj és bízva bízzál, mert a lét maga a küzdelem." -végül is, nekem erre mindig azt mondták, hogy ez pusztán csak felfogás kérdése. Ha az életre úgy tekintünk, mint egy harcra amibe így is-úgyis beledöglünk azzal nekünk nem lesz jobb. Szóval lássuk be: ha röhögve éled és küzdöd végig az életed, akkor is ugyanoda jutsz mintha az ellenkezőjét csinálod-és legalább jobban is mulatsz.  Javaslom csesszünk ki ezzel a Napsütötte szemétdombbal, vegyünk magunkhoz egy tubus naptejet meg nyugágyat, másszunk fel a tetejére, és élvezzük a jó időt.- Ezen sorok után, szerintem joggal érezhetem magam olyan sarlatán motivációs trénernek, akikből annyi van, mint a nyű és olcsó közhelyeket puffogtatva meggazdagodnak az ilyen és ehhez hasonló gondolatokból-szóval emberek, aki ezt eddig elolvasta az lóg nekem 10 darab pisztolyorrú Mátyással.(Igen, a Svájci bankszámlámra utaljátok...;) )
   Na, de elkanyarodtam a tárgytól. Szóval, ott tartottam, hogy ráveszem az életet, hogy adjon. Mert adnia kell. Be kellett látnom, hogy  ez egy baromság. Az élet csak akkor ad, ha hajlandó vagy beérni annyival (vagy többel), amennyit az elején kínál. Mindenkinek érdemei szerint. Aztán, hogy kell-e vagy sem, az már a te dolgod. Fölöslegesen pörölsz az élettel...nem érsz el vele semmit. Addig zsarnok, ameddig annak tartod. Részemről az életet én már úgy kezelem mint, egy bogaras vénembert. Jót akar, csak nem mindig jön össze neki, és ezért  úgy értelmezhetjük ahogy akarjuk. Lehet rá haragudni azért mert kiszámíthatatlan?  Hiszen, egyszerűen csak nem tudja, hogy mit csinál. Pont, mint egy szenilis vén ember. Mosolyogj rá. És próbáld meg elfogadni, hogy adott helyzetben ennyit tud csak nyújtani. És később, ha ügyes vagy és ráérzel a ritmusára már könnyen tudsz hozzá alkalmazkodni. Képes leszel az esetleges hátrányaiból is valami módon előnyt kovácsolni. Igen, tudom...az élet ennél összetettebb, és ez a hozzáállás nem minden esetben működik. Tele van logikai gubancokkal, de hé! Attól, hogy fejben kötözködsz jobb lesz?

És, hogy mit is akartam ezzel mondani? Ez egy rohadt jó kérdés...Gondolom, aki érti a fenti mese első részét az rájött, hogy a továbbtanulásról beszéltem. Ugyanis elmondhatjuk, hogy aki mostanában érettségizik, annak nem túl rózsás a helyzete. Ha csak nem vagyok egy  színötös és/vagy kőgazdag szülő gyereke, akkor nem sok esélyem van a felsőoktatásban. Jó, ott az állami finanszírozás...de ott meg körmérkőzés megy a bent maradásért. A másik probléma meg, hogy az adott szak, amire mentem volna nem biztos, hogy stabil életpályát kínál. Ergo, nem biztos, hogy megélek belőle. És miért csesznék el éveket erre?
  Engem sokáig ez a probléma piszkált. Erős közepes vagyok, sose tettem oda magam a tanulás terén, mert annyira nagy motivációm sose volt. Aztán eljött az idő és dönteni kellett. Majdhogynem ugyanolyan lehetőségeim voltak mint másoknak. Akartam egyetemre menni, de láttam, hogy milyen következményei lehetnek. És nem nagyon tetszett. A másik, hogy  olyan szakot sem találtam, ami érdekelne.
Szóval a továbbtanulást meghagyom, azoknak akik sokkal érdemesebbek rá mint én. És tudják, hogy mit akarnak. Mert ez a dolog csak konkrét elképzelésekkel működik. Én pedig egy köztes megoldást választok.
  A lényeg annyi, hogy mindig legyen egy B-terv. És készülj fel arra, hogy bármikor visszatérj oda ahonnan indultál! És választani igen is muszáj! És ha választasz, ne szenvedj hanem vigyorogj, mert így akkor az a kérdés sem lesz annyira megterhelő, ami így hangzik: " És most hogyan tovább?"
           Köszönöm, hogy elolvastad!
                                                                               Az erő legyen veled!:)


 

A magyar vitakultúráról röviden.

          Általában kerülöm a híroldalak komment szekcióját ,különböző okokból. De azért néha elfog a kíváncsiság és meg-meg nézegetem őket egy-két cikknél. De Isten szólalj meg!Ami minket átlag nézelődőket fogad néha (mit néha ,mindig!) az valami iszonyat lesújtó, de tényleg! Komolyan,nem kell screenshotolni semmit ,elég ha szépen felmész egy-két hírportál, facebook oldalára. és máris láthatod azt az iszonyat nagy, szar-és okosság tengert amit a magyar kommentelők egy jelentős része maga után hagy, miután megnyomta azt a szerencsétlen ENTER-gombot.Világmegfejések tömkelegét olvashatjuk lépten-nyomon,de olyanokét,hogy nem értem  miért nem ül a szerzője a Parlamentben ...frászt! Egyenesen a Fehér-házban!

       Komolyan mondom,megtiszteltetés ilyen hatalmas koponyákkal egy országban élni. Lehet, tényleg igaza van a sok "nagy magyarnak" ,mi vagyunk a világ kicseszett közepe, mert bizony mondom néktek testvéreim itt az átlag IQ 200 pont felett kezdődik. 

Itt mindenki ért mindenhez (is) ! Mindenki tudja a választ mindenre. Abba bele sem merek gondolni ,hogy vannak csoportok ahol ez nagyban megy. Igen,csoportok! Igen,nagyban !

  (Mint a fenti Nemkutya.com-os kép is mutatja, nem vagyok egyedül a véleményemmel )

Mert a mezei kommentelők nem elég idegesítőek és nevetségesek, még kell melléjük egy ilyen netes evolúciós zsákutca is,ugyebár! Ők azok akik ténylegesen elvesztették kapcsolatukat a realitással  és úgy gondolják ,hogy ezt jó dolog nagydobra verni és hangoztatni. Ők azok akik-a mezei kommentelővel ellentétben-már nem csak hallottak pl.: a háttérhatalom elméletéről és látnak benne rációt, hanem azok akik pontosan tudják,hogy kik vannak benne, mikor gyűlnek össze,hol gyűlnek össze és mit ettek tegnap ebédre! 

  És igen,ők csoportokba verődve erősítik egymás téveszméit és hülyítik az arra tévedő szerencsétlen átlag embert a hoaxaikkal és kamu oldalaikkal. (Erről majd a következő bejegyzésben) Aztán az ezzel a baromsággal megfertőzött egyed a zárt kis világból-vagyis a csoportból-kijut és próbálja terjeszteni a hülyeségét. És így jelenik meg pl.: az Index egyik cikke alatt az egyik világmegváltó és gonosz leleplező komment a sok közül.

 De ezeken legalább lehet szórakozni. Igaz,azért elszomorító,hogy ugyanolyan szavazati joga van annak az embernek aki hisz a Náci holdbázisban mint annak aki nem .De hát nincs mit tenni,az internet kellő táptalajt nyújt a hülyeség elburjánzásához. 

 A világháló  viszont nem csak ezt biztosítja. Abba a hitbe kergetheti a kevésbé informált embert, hogy mivel a virtuális verő veremben van ezért bármit oda kommentelhet névvel,minden felelősség nélkül. Így repülhetnek a híres magyar ige-és szókötők, és a legalpáribb stílusban, nyomatékosíthatjuk véleményünket, mert ha nincs legalább egy darab b@zmeg a hozzászólásban akkor nem fognak  minket komolyan venni ugyebár. 

 És így jutunk el a dolog lényegi részéhez. A vitához . Ott aztán ami a csövön kifér,billentyűt nem sajnálva, egymás nyakának ugorva,tépik meg virtuálisan egymást a maguk "maunika shows"-s módján a hozzászólók.

    Egy ilyen vitában két perc leforgása alatt végig élheted a történelmet az első világháborútól-napjainkig . 

Így lehetsz egy  bébi pandáról szóló cikk alatt: náci,komcsi,libsi, zsidóbérenc stb. Mert valahogy úgy is jön valaki akinek nem tetszik vagy a cikk vagy a képed és beszól. És mire robban be igazán a köz ? Naná,hogy a politikára! De még csak az sem kell hozzá. Elég szimplán csak egy "jól" szituált magyar embernek lenni és odaírni  valamit. Vagy belekötni valamibe. Mert megteheted,mert jár neked! Mert gürizel mint az állat,legalább a véleményed mondhasd el! Csak az a gond, hogy el kéne fogadni tényt ,hogy a "lehet" és a "kell" közt óriási különbség van . 

 Lehet véleményt formálni de nem feltétlenül kell. De ha már vitázunk akkor igyekezzünk már konszenzusra jutni,könyörgöm! Mert ez az ami hiányzik a magyar vita kultúrából.(a kultúrán kívül ) Mi magyarok utálunk egyezkedni-kivéve ha önmagunkról van szó.  Utáljuk belátni a tévedéseinket. Keressük a kiskapukat meg a bűnbakot és jártatjuk a szánk mert változtatni nem akarunk . Könnyebb a másikra mutogatni  és őt okolni a saját  gondjaid miatt ,ahelyett ,hogy kimásznál a monitor elől és megoldanád azokat .

 

                                        (forrás : Magyar Ateista Mémbázis )

 

 Zárásképpen csak ,annyit ,hogy én jómagam nem szoktam hozzászólni semmihez a fenti okok miatt ,valamint azért is mert tudom,hogy senkit nem érdekel a véleményem . Ezzel a cikkel sem a világ megváltás volt a célom ,csupán ezt mindig el akartam mondani . És szeretnék bocsánatot kérni azoktól a magyar hozzászólóktól akikre nem igazak a fenti állítások . Miattatok érdemes még cikket írni ! 

Mivel eléggé összecsapottnak érzem ezt a posztot. Értsd: nem elég kimerítő -ezért lehetséges,hogy még valamikor lesz ennek folytatása .Csak úgy gondolom,hogy elsőre ennyi is elég,hogy nagyjából képet kapjatok abból,hogy a ma indult blogon milyen tartalom várható. 

             Addig is: köszöntem a figyelmet ! :))

                                                                        Az erő legyen veletek !